VESZPRÉM MEGYEI KORTÁRS LEXIKON

 Keresés | Betűrendes mutató | Rövidítésjegyzék  

Lexikonok kezdőoldala 


NÉMETH László
( Nagybánya, 1901. április 18. - Budapest, 1975. március 3. )

író, esszéista

A magyar irodalom egyik legkiemelkedőbb alkotója már 20-as években kapcsolatba került a Balatonnal. Többször nyaralt Balatonkenese és Balatonföldvár üdülőhelyein. 1938-ban Berzsenyi-tanulmánya előkészítésekor eljutott Sümegre is, és benyomásait Esték Sümegen c. úti beszámolójában örökítette meg. A háború után Hódmezővásárhelyen tanított, majd Borsos Miklós ösztönzésére, 1957-ben Tihanyban, sajkodi házában telepedett le. Gazdag életművének jelentős alkotásait írta itt. A nagy család című, társadalmi drámáját a Veszprémi Petőfi Színház 1963-ban mutatta be. Egy későbbi előadáson szerzett benyomásait emlékezetes tanulmányban foglalta össze. (Kt., 1964. 1. sz.). 1941-ben a Pápai Képzőtársulat 100 éves évfordulóján Az önképzőkörök mai feladatai c. felolvasásával vett részt. A városban szerzett élményeit a Pápán c. írásban örökítette meg. Több alkalommal kezelték a Balatonfüredi Szívkórházban. 1964-ben emlékezetes beszédet mondott a füredi Lóczy Lajos Gimnázium új épületének avatásán. Az intézmény falán és a Balatoni Panteonban tábla őrzi emlékét. A Tagóre-sétányon 2001-ben emlékfát ültettek és táblát avattak tiszteletére. Gyakori vendége volt Lipták Gáborék füredi házának. A városban utca viseli nevét.
  M.: Sajkódi esték. Bp., 1961. – Mai témák. Bp., 1963. – A kísérletező ember. Bp., 1963. – Kiadatlan tanulmányok. (Balatonfüredi beszéd is.) Bp., 1968. – Válogatott művei. 1–3. köt. (vál.: KIRÁLY István.) Bp.,1981. – Sorskérdések. 1–2. köt. Bp., 1989. – Kisebbségben. Politikai és irodalmi tanulmányok, beszédek, vitairatok. 1–2. köt. Bp., 1992. Balatoni vonatkozású írásai: Mi köt a Balatonhoz? = Jk., 1963. 7. sz. – Utolsó széttekintés. Bp., 1980. – Levelek Magdához. Tatabánya, 1988.
  I.: GREZSA Ferenc: ~ vásárhelyi korszaka. Bp., 1979. – GULYÁS Pál: ~. Kecskemét, 1932. – BÉLÁDI Miklós: ~. = Krt., 1965. 5. sz. – PÁNDI Pál: ~. = Kritikus ponton. Bp., 1972. – BODOSI György: Sajkodi délutánok ~éknál. = Völgyvallatás. Bp., 1979. – LIPTÁK Gábor: Nyitott kapu. Bp., 1982. – Sajkodi napló. Az író hagyatékából közli dr. LAKATOS István. = ÚH., 1992. 4–5. sz. – BODOSI György: ~nál Sajkodon. = N., 1996. okt. 15. – ILLÉS Lajos: ~ tanügyi álmai. = Íróhistóriák. Bp., 1997. – PRAZNOVSZKY Mihály: Illyés Gyula és ~ Balatonfüreden. Bf., 2007. – BfÉL – Harmath–Katsányi. – RÚL XV. köt. – ÚMÉL IV. köt. – ÚMIL 2. köt.